1.Fejezet
2.Rész
Kíméletlen kötelesség
- LOGAN! ESŐ!
Hadassa hangja hirtelen belehasított a tudatomba. Itt állok a fenyőfák és a benzinkút közötti fedetlen részen Angelicaval. Nem tudok mit csinálni, nem hagyhatom itt ezt a lányt. Angelicat néztem, és láttam rajta, hogy fél. Fél azoktól a szörnyűségektől, amik megtörténhettek vele. Távolról már látom a gyorsan közelgő esőt, minden egyes másodperccel közelebb lesz hozzám.
Közel. Közelebb. Előttem.
Még mindig a földön ül, nincs elég időm elfutni odáig, ha most indulok, talán még visszaérhetek sértetlenül a többiekhez.
- Várj! - kiáltott Angelica riadtan. ,,Várj!'' Azt hiszi, hogy képes leszek egy idegen miatt kockára tenni az életemet? Hát rosszul hiszi... Tovább futok olyan gyorsan, ahogy csak bírok, ameddig csak bírok. Ekkor Angelica ismét kiáltott.
- Kérlek!
,,Kérlek!'' Könyörtelen dolog ott hagyni meghalni valaki olyan személyt, aki nem bír lábra állni.
- Logan! - Hadassa láthatóan fél. Ha nem ismerném, azt hinném, hogy sír is.
,,Kérlek!" Kér, és fél. Fél, hogy meghal. Angelica... Túlságosan is távol van tőlem.
- Logan! - Angelica a nevemet szólít.
- Logan! Ne hagyj egyedül! - kiáltotta Hadassa.
Ne hagyjam egyedül. Nem hagyhatom egyedül Hadassat. Nem hagyhatom egyedül. Nem lehet... Nem szabad... Nem szabad... Nem... Nem halhat meg!
- Angelica!
Látom az ijedt tekintetét, nem lehetek ilyen kegyetlen. Futok. Futok amilyen gyorsan csak tudok. NEM! Most még gyorsabban kell futnom. El kell érnem a lányt!
- LOGAN!
Nem nézek hátra, egyenesen Angelica felé futok.
- LOGAN!
Nem bírtam ki. Hátranéztem, és a hozzám közeledő Hadassat láttam. Felém fut. Hozzám jön. Nem szabad hagyni, hogy meghaljon.
- Hadassa! Maradj ott! Kérlek! Maradj! - Visszanéztem előre, Angelica felé, és hallottam elhalt sikolyát...
- Ne...! - kiáltotta.
Angelica bőréhez hozzáért az eső. Nem bírtam máshova nézni, nem voltam képes... Látni, hogy egy embertársunk a tulajdon kezünkből, és a mi hibánkból hal meg, szörnyű érzés! Gyönyörű testéről lassan kezd teljesen lemállni a kreol színű bőr. Kibírhatatlan érzést nyújtott a látvány. Az én hibámból hal meg egy ártatlan ember. Hadassa felsikított, és én elkezdtem felé futni, reménykedve, hogy észbe kap, és futni kezd a többiek felé.
- Hadassa! Fuss!!! - kiáltottam. Nem tudok mást tenni, teljes sebességre kapcsolva futok a többiek felé, hátha én is még visszaérek.
- Logan!
- FUSS MÁR!!!
Hadassa fut, amilyen gyorsan csak tud, én futok, amilyen gyorsan csak tudok, a többiek reménykednek, ahogy csak tudnak, hogy nem halunk meg. Hadassa visszaért. Hátrapillantottam, és megláttam a körülbelül egy méterrel közeledő esőt. Bőrömet rendkívül csípi a maró sav, amiből az eső áll. A fájdalom amit ez okoz leírhatatlan. Egy másodpercig égette a bőröm a sav, de így is óriási fájdalmat érzek. Pont beértem a fedett benzinkúthoz, és sikeresen nekimentem azzal a sebességgel Hadassanak, aminek az lett a következménye, hogy mindketten felborultunk. Úgy estem a földre, hogy Hadassa rajtam feküdt, így neki nem esett nagy baja.
Ha belegondolok, hogy pillanatokon múlott az életem...
Hadassat még mindig magamhoz szorítva tartom, nem tudom elengedni, túl nagy sokk ért. Ő sem tud elszakadni tőlem, túl nagy sokk érte őt is.
- Jól vagy? - kérdeztem reménykedve.
- Bolond!!! - kiáltotta, közben fejét mellkasomba temette. Egyre csak ezt a szót ismételgette, hallotta, hogy sír.
- Örülök, hogy nincs semmi bajod! - mosolyogtam.
- KUSSOLJ!
Hadassa belém karmolt, mire én felnevettem, mert inkább csiklandozott, mint fájt. Nem bírta abbahagyni a sírást, meg is értem. Kis híján én is elkezdtem sírni, de Hadassa miatt nem tudtam.
- Annyira örülök, hogy jól vagy... - súgtam. Hadassa felnézett csillogó zöld szemeivel.
- Utállak te nyomorult állat!!! Dögölj meg! Menj a francba! - ismét elkezdett kiáltozni velem, de nem bántam, hiszen még mindig szeret. - Gyűlöllek!!!
Akkor is szeret...
Lassan, de biztosan felültem, és felültettem Hadassat is. Nem hagyta abba a trágár beszólásait felém, de ugyanúgy még mindig az ölemben ült és ölelgetett.
- Öhm... Szóval... Mi most inkább... - habogott Stefanie.
- Keresünk valami ételt, ugye? - mentegetőzött Rob.
- Igen, öhm... Mindjárt visszajövünk...
- Vagy mégsem. - mosolygott Rob. Nem mondtam semmit, csak mosolyogtam és átkaroltam Hadassat. Rob kacsintott, majd lelépett Stefanieval.
- Hadassa, álljunk most már fel. Gyere, segítek.
- Nyem, nyem, nyem, nyem akaj... - motyogta Hadassa.
- Olyan idegesítő vagz ilyenkor... Figyelj... Nekem jó így is, de akkor ne várd, hogy visszafogjam magam.
Hadassanak erre már rég fel kellett volna riadnia, de nem tette. Komolyan megijedt. Nem szeretem ezt az érzést. Ez annyira kiszolgáltatott helyzet! Nem érhetek hozzá, de ha nem csinálok valamit, azt a férfiasságom fogja bánni.
- Hadassa, van öt egész másodperced, hogy összeszedd magad, különben...
De semmi. Nem használt. Hadassa meg sem mozdult, csak szorított. Hát jó Hadi... Te akartad...
- Ááááááááááá!!! - felkiáltott. - Te... TE MEG MIT CSINÁLSZ?! PERVERZ! HOGY LEHETSZ ENNYIRE MOCSKOS?! BÁRCSAK MEGHALTÁL VOLNA ABBAN A KIBASZOTT ESŐBEN! UTÁLLAK! SOHA TÖBBÉ NE KERÜLJ A SZEMEM ELÉ! MIÉRT VAN AZ...
Igen, jól gondoltam, hogy így fog reagálni...
Pár perc múlva lenyugodott... Legalábbis szerintem - mert nem vártam meg - , hát... inkább remélem, mert nagyon ideges volt... Mostanra már Steffel és Robbal egy pokrócon ülök Hadira várva.
- Hol van Hadassa? - kérdezte Steff. Egyszer csak felnézett és meglátta az arcomon lévő szinte világító piros kis tenyér mintát. - Veled meg mi történt? - kérdezte riadtan, mire már Rob is rám nézett és felszisszent, majd elnevette magát.
- Áhh, fájhatott... - nevetett Rob.
- Inkább hallgass! - mordultam rá.
- Ez... Ez Hadassatol van? - kérdezte Steff kidülledt szemekkel.
- Igen... Megfogtam a fenekét. - egyszerre mindenki elhallgatott, mert Hadassa is megjelent a pokrócon, fura... Nem is hallottam, olyan volt, mint valami szellem. De teljesen kifürkészhetetlen tekintettel nézett rám, éppen csak egy pillanatra, majd elkezdtek beszélgetni Steffel.
- Nagyon haragszik rád. - súgta Rob.
- Mi? Tök nyugodt, miről beszélsz?
- Nézd, haver, ha valaki ismeri a nőket, az én vagyok! Szóval... - kezdett bele Rob hosszadalmasnak tűnő monológjába. Egyébként Rob már 20 éves ,,aggastyán". Nem tudom mennyire hihetek neki, de egyenlőre nem lehet kifogásom. Hiszen... Kettőnk közt ő volt több nővel.
- Srácok, ezt ne vacsi közben. - szólt ránk Stefanie. Illedelmesen szót fogadtunk, és neki kezdtünk a vacsoránknak, ami zacskós kínai levesből és egy kis chipsből állt. Miután megettünk mindent, megköszöntük az ennivalót. Kicsit később elvonultunk Robbal az ő és Stefanie ideiglenes ,,szobájába" - ugyanis ez a ,,szoba" a benzinkúti boltban található kis építményre vonatkozott. Valakik, akik arra jártak még előttünk, két polcot egy sarok mellé tolt, Rob és Steff pedig egy függönyt akasztott a két polc közti rés felé ajtó képp - , egy kis ,,férfi csevejre".
- Logan... Logan, Logan, Logan... Látszik, hogy nem értesz a nőkhöz! Segítségre van szükséged!
- Hadassaval kapcsolatban? - kérdeztem halkan, hogy Hadassa meg ne hallja.
- HÁT PERSZE, HOGY HADASSAVAL KAPCSOLATBAN! - kiáltotta Rob.
- Kösz, ez aztán tényleg okos volt... Most tudja, hogy róla beszélünk...
- Mit szólsz a szobánkhoz?
- De... Rob, nem válthatsz ilyen gyorsan témát! Lehet, hogy elrontottad minden esélyemet Hadassanal... Kérlek, vedd már egy kicsit komolyabban! - magyaráztam Robnak, de mintha falhoz beszéltem volna... Olyan komolytalan ez a srác!
- Szép, mi? Steffi és én raktuk fel a függönyt!!! Olyan szép lett! Arra gondoltam kifestem Steffi kedvéért Lilára, hogy passzoljon a függönyhöz, mit szólsz?
- Úgysem maradunk itt sokáig, nemsokára felemésztjük az összes ehető ételt és elmegyünk, ne éld bele magad ennyire. - rontottam el a kedvét akaratlanul. Két hete voltunk ott, még néhány nap és tovább megyünk, Robnak tudnia kellett ezt.
- Tudom. - váltott komoly arca Rob. - Nem csak Hadassarol akartam veled beszélni.
- Rob...
- Egy ideje már... Volt egy tervem... Logan.
- Igen? - kérdeztem halál komolyan, minden figyelmemet Robnak szentelve.
- Erről még Steffi sem tud, és nem szeretném, ha elmondanád neki előttem. Szóval...
- Rob. - közbeszóltam, mielőtt Rob bármit is mondhatott volna. Rob rám szegezte tekintetét és összehúzta szemöldökeit. - Figyelj, nem hiszem, hogy titokban tudnék tartani egy olyan nagy dolgot, amit még Steffnek sem mondtál el. Sajnálom.
- Persze. Semmi gond.
Kimentem síri csendben a szobából és csak arra bírtam gondolni, mi lehet akkora dolog, amit Rob nekem mond el először. Ismerjük már egy ideje, körülbelül 6-7 hónapja, egyből beleszerettek Steffel egymásba. Éppen ezért nem értem, miért nekem akarja elmondani egyik talán legkomolyabb és legnagyobb tervét, nekem, a srácnak akivel csak szimplán jóban van, a lány helyett, akibe szerelmes.
Habár szerintem az is lehet, hogy csak megakart viccelni, ki tudja? Hiszen ő Rob! ... Kit akarok becsapni? Nem úgy nézett ki, mint aki csak viccel. Furcsa dolog szinte már felnőttként látni a világot. Nincsenek itt a szüleim, hogy megmondják mi a rossz és mi a jó, vagy, hogy mi igaz és mi nem.
Kezd minden megváltozni, bonyolulttá válni... Nehéz jól dönteni... És... Jót cselekedni...
Közel. Közelebb. Előttem.
Még mindig a földön ül, nincs elég időm elfutni odáig, ha most indulok, talán még visszaérhetek sértetlenül a többiekhez.
- Várj! - kiáltott Angelica riadtan. ,,Várj!'' Azt hiszi, hogy képes leszek egy idegen miatt kockára tenni az életemet? Hát rosszul hiszi... Tovább futok olyan gyorsan, ahogy csak bírok, ameddig csak bírok. Ekkor Angelica ismét kiáltott.
- Kérlek!
,,Kérlek!'' Könyörtelen dolog ott hagyni meghalni valaki olyan személyt, aki nem bír lábra állni.
- Logan! - Hadassa láthatóan fél. Ha nem ismerném, azt hinném, hogy sír is.
,,Kérlek!" Kér, és fél. Fél, hogy meghal. Angelica... Túlságosan is távol van tőlem.
- Logan! - Angelica a nevemet szólít.
- Logan! Ne hagyj egyedül! - kiáltotta Hadassa.
Ne hagyjam egyedül. Nem hagyhatom egyedül Hadassat. Nem hagyhatom egyedül. Nem lehet... Nem szabad... Nem szabad... Nem... Nem halhat meg!
- Angelica!
Látom az ijedt tekintetét, nem lehetek ilyen kegyetlen. Futok. Futok amilyen gyorsan csak tudok. NEM! Most még gyorsabban kell futnom. El kell érnem a lányt!
- LOGAN!
Nem nézek hátra, egyenesen Angelica felé futok.
- LOGAN!
Nem bírtam ki. Hátranéztem, és a hozzám közeledő Hadassat láttam. Felém fut. Hozzám jön. Nem szabad hagyni, hogy meghaljon.
- Hadassa! Maradj ott! Kérlek! Maradj! - Visszanéztem előre, Angelica felé, és hallottam elhalt sikolyát...
- Ne...! - kiáltotta.
Angelica bőréhez hozzáért az eső. Nem bírtam máshova nézni, nem voltam képes... Látni, hogy egy embertársunk a tulajdon kezünkből, és a mi hibánkból hal meg, szörnyű érzés! Gyönyörű testéről lassan kezd teljesen lemállni a kreol színű bőr. Kibírhatatlan érzést nyújtott a látvány. Az én hibámból hal meg egy ártatlan ember. Hadassa felsikított, és én elkezdtem felé futni, reménykedve, hogy észbe kap, és futni kezd a többiek felé.
- Hadassa! Fuss!!! - kiáltottam. Nem tudok mást tenni, teljes sebességre kapcsolva futok a többiek felé, hátha én is még visszaérek.
- Logan!
- FUSS MÁR!!!
Hadassa fut, amilyen gyorsan csak tud, én futok, amilyen gyorsan csak tudok, a többiek reménykednek, ahogy csak tudnak, hogy nem halunk meg. Hadassa visszaért. Hátrapillantottam, és megláttam a körülbelül egy méterrel közeledő esőt. Bőrömet rendkívül csípi a maró sav, amiből az eső áll. A fájdalom amit ez okoz leírhatatlan. Egy másodpercig égette a bőröm a sav, de így is óriási fájdalmat érzek. Pont beértem a fedett benzinkúthoz, és sikeresen nekimentem azzal a sebességgel Hadassanak, aminek az lett a következménye, hogy mindketten felborultunk. Úgy estem a földre, hogy Hadassa rajtam feküdt, így neki nem esett nagy baja.
Ha belegondolok, hogy pillanatokon múlott az életem...
Hadassat még mindig magamhoz szorítva tartom, nem tudom elengedni, túl nagy sokk ért. Ő sem tud elszakadni tőlem, túl nagy sokk érte őt is.
- Jól vagy? - kérdeztem reménykedve.
- Bolond!!! - kiáltotta, közben fejét mellkasomba temette. Egyre csak ezt a szót ismételgette, hallotta, hogy sír.
- Örülök, hogy nincs semmi bajod! - mosolyogtam.
- KUSSOLJ!
Hadassa belém karmolt, mire én felnevettem, mert inkább csiklandozott, mint fájt. Nem bírta abbahagyni a sírást, meg is értem. Kis híján én is elkezdtem sírni, de Hadassa miatt nem tudtam.
- Annyira örülök, hogy jól vagy... - súgtam. Hadassa felnézett csillogó zöld szemeivel.
- Utállak te nyomorult állat!!! Dögölj meg! Menj a francba! - ismét elkezdett kiáltozni velem, de nem bántam, hiszen még mindig szeret. - Gyűlöllek!!!
Akkor is szeret...
Lassan, de biztosan felültem, és felültettem Hadassat is. Nem hagyta abba a trágár beszólásait felém, de ugyanúgy még mindig az ölemben ült és ölelgetett.
- Öhm... Szóval... Mi most inkább... - habogott Stefanie.
- Keresünk valami ételt, ugye? - mentegetőzött Rob.
- Igen, öhm... Mindjárt visszajövünk...
- Vagy mégsem. - mosolygott Rob. Nem mondtam semmit, csak mosolyogtam és átkaroltam Hadassat. Rob kacsintott, majd lelépett Stefanieval.
- Hadassa, álljunk most már fel. Gyere, segítek.
- Nyem, nyem, nyem, nyem akaj... - motyogta Hadassa.
- Olyan idegesítő vagz ilyenkor... Figyelj... Nekem jó így is, de akkor ne várd, hogy visszafogjam magam.
Hadassanak erre már rég fel kellett volna riadnia, de nem tette. Komolyan megijedt. Nem szeretem ezt az érzést. Ez annyira kiszolgáltatott helyzet! Nem érhetek hozzá, de ha nem csinálok valamit, azt a férfiasságom fogja bánni.
- Hadassa, van öt egész másodperced, hogy összeszedd magad, különben...
De semmi. Nem használt. Hadassa meg sem mozdult, csak szorított. Hát jó Hadi... Te akartad...
- Ááááááááááá!!! - felkiáltott. - Te... TE MEG MIT CSINÁLSZ?! PERVERZ! HOGY LEHETSZ ENNYIRE MOCSKOS?! BÁRCSAK MEGHALTÁL VOLNA ABBAN A KIBASZOTT ESŐBEN! UTÁLLAK! SOHA TÖBBÉ NE KERÜLJ A SZEMEM ELÉ! MIÉRT VAN AZ...
Igen, jól gondoltam, hogy így fog reagálni...
Pár perc múlva lenyugodott... Legalábbis szerintem - mert nem vártam meg - , hát... inkább remélem, mert nagyon ideges volt... Mostanra már Steffel és Robbal egy pokrócon ülök Hadira várva.
- Hol van Hadassa? - kérdezte Steff. Egyszer csak felnézett és meglátta az arcomon lévő szinte világító piros kis tenyér mintát. - Veled meg mi történt? - kérdezte riadtan, mire már Rob is rám nézett és felszisszent, majd elnevette magát.
- Áhh, fájhatott... - nevetett Rob.
- Inkább hallgass! - mordultam rá.
- Ez... Ez Hadassatol van? - kérdezte Steff kidülledt szemekkel.
- Igen... Megfogtam a fenekét. - egyszerre mindenki elhallgatott, mert Hadassa is megjelent a pokrócon, fura... Nem is hallottam, olyan volt, mint valami szellem. De teljesen kifürkészhetetlen tekintettel nézett rám, éppen csak egy pillanatra, majd elkezdtek beszélgetni Steffel.
- Nagyon haragszik rád. - súgta Rob.
- Mi? Tök nyugodt, miről beszélsz?
- Nézd, haver, ha valaki ismeri a nőket, az én vagyok! Szóval... - kezdett bele Rob hosszadalmasnak tűnő monológjába. Egyébként Rob már 20 éves ,,aggastyán". Nem tudom mennyire hihetek neki, de egyenlőre nem lehet kifogásom. Hiszen... Kettőnk közt ő volt több nővel.
- Srácok, ezt ne vacsi közben. - szólt ránk Stefanie. Illedelmesen szót fogadtunk, és neki kezdtünk a vacsoránknak, ami zacskós kínai levesből és egy kis chipsből állt. Miután megettünk mindent, megköszöntük az ennivalót. Kicsit később elvonultunk Robbal az ő és Stefanie ideiglenes ,,szobájába" - ugyanis ez a ,,szoba" a benzinkúti boltban található kis építményre vonatkozott. Valakik, akik arra jártak még előttünk, két polcot egy sarok mellé tolt, Rob és Steff pedig egy függönyt akasztott a két polc közti rés felé ajtó képp - , egy kis ,,férfi csevejre".
- Logan... Logan, Logan, Logan... Látszik, hogy nem értesz a nőkhöz! Segítségre van szükséged!
- Hadassaval kapcsolatban? - kérdeztem halkan, hogy Hadassa meg ne hallja.
- HÁT PERSZE, HOGY HADASSAVAL KAPCSOLATBAN! - kiáltotta Rob.
- Kösz, ez aztán tényleg okos volt... Most tudja, hogy róla beszélünk...
- Mit szólsz a szobánkhoz?
- De... Rob, nem válthatsz ilyen gyorsan témát! Lehet, hogy elrontottad minden esélyemet Hadassanal... Kérlek, vedd már egy kicsit komolyabban! - magyaráztam Robnak, de mintha falhoz beszéltem volna... Olyan komolytalan ez a srác!
- Szép, mi? Steffi és én raktuk fel a függönyt!!! Olyan szép lett! Arra gondoltam kifestem Steffi kedvéért Lilára, hogy passzoljon a függönyhöz, mit szólsz?
- Úgysem maradunk itt sokáig, nemsokára felemésztjük az összes ehető ételt és elmegyünk, ne éld bele magad ennyire. - rontottam el a kedvét akaratlanul. Két hete voltunk ott, még néhány nap és tovább megyünk, Robnak tudnia kellett ezt.
- Tudom. - váltott komoly arca Rob. - Nem csak Hadassarol akartam veled beszélni.
- Rob...
- Egy ideje már... Volt egy tervem... Logan.
- Igen? - kérdeztem halál komolyan, minden figyelmemet Robnak szentelve.
- Erről még Steffi sem tud, és nem szeretném, ha elmondanád neki előttem. Szóval...
- Rob. - közbeszóltam, mielőtt Rob bármit is mondhatott volna. Rob rám szegezte tekintetét és összehúzta szemöldökeit. - Figyelj, nem hiszem, hogy titokban tudnék tartani egy olyan nagy dolgot, amit még Steffnek sem mondtál el. Sajnálom.
- Persze. Semmi gond.
Kimentem síri csendben a szobából és csak arra bírtam gondolni, mi lehet akkora dolog, amit Rob nekem mond el először. Ismerjük már egy ideje, körülbelül 6-7 hónapja, egyből beleszerettek Steffel egymásba. Éppen ezért nem értem, miért nekem akarja elmondani egyik talán legkomolyabb és legnagyobb tervét, nekem, a srácnak akivel csak szimplán jóban van, a lány helyett, akibe szerelmes.
Habár szerintem az is lehet, hogy csak megakart viccelni, ki tudja? Hiszen ő Rob! ... Kit akarok becsapni? Nem úgy nézett ki, mint aki csak viccel. Furcsa dolog szinte már felnőttként látni a világot. Nincsenek itt a szüleim, hogy megmondják mi a rossz és mi a jó, vagy, hogy mi igaz és mi nem.
Kezd minden megváltozni, bonyolulttá válni... Nehéz jól dönteni... És... Jót cselekedni...
